Annyi volt a szenvedés
mit hordozni tudott
az értelem
Úgy akartam hinni
tenni élni
utamon a köveket elhordani
Ne nagyon fájjon
testem
Ne várjak megváltást
mert hittem
Isten elhagyott engem
Éjszaka nappal
Egymást karolva
Ugyanúgy zakatoltak
Bennem
Zuhantam pokol
füstölgő
sivatagába
Kerestem gyötrődő
Lelkem
Csúsztam sötét karjaiba
Akkor gondolatban már
Indultál felém
Tisztán hallottam
szavaid :
Többé ne félj!
Ez az út könnyű lesz
Karomba veszlek
Ölellek csak ölellek
Együtt hallgatjuk
Az idő utolsó
Nekünk írt énekét
Angi:Köszönöm