Versek útközben

Kategória: BALÁZS

  • UTOLSÓ HARMAD

    Annyi volt a szenvedés
    mit hordozni tudott
    az értelem
    Úgy akartam hinni
    tenni élni
    utamon a köveket elhordani
    Ne nagyon fájjon
    testem
    Ne várjak megváltást
    mert hittem
    Isten elhagyott engem
    Éjszaka nappal
    Egymást karolva
    Ugyanúgy zakatoltak
    Bennem
    Zuhantam pokol
    füstölgő
    sivatagába
    Kerestem gyötrődő
    Lelkem
    Csúsztam sötét karjaiba
    Akkor gondolatban már
    Indultál felém
    Tisztán hallottam
    szavaid :
    Többé ne félj!
    Ez az út könnyű lesz
    Karomba veszlek
    Ölellek csak ölellek
    Együtt hallgatjuk
    Az idő utolsó
    Nekünk írt énekét

    Kertész Edit Mária

    Angi:Köszönöm

  • AMIKOR NEM ÉN VAGYOK

    gondolatban sorra veszem
    mi történt volna nélküled
    az esetek száma végtelen
    ahogy szerelmed sem fogy el
    nem holmi oda vetett kacat
    a régi ottmaradt komódból
    szilárdan áll ahogy jegenye
    sem hajlik a viharban
    nem kérdi miért játszik
    sorsunk vad táncot
    nyugodt kitartással
    öleli magához minden
    fájdalmam
    van ereje mosolyt
    könnyekig ható nevetést
    varázsolni
    szeretni engem mikor
    nem is én vagyok
    a sors játéka kötötte
    időnk szőttesét
    szivárvány színűre
    kibontjuk újra szőjük
    csomózzuk
    örökre

  • Levetett ruha

    Eldobni minden félelmet
    szemedbe nézni akkor is,
    ha a pillangók repülnek
    hagyni hogy ölelj életre
    testem nem felejt semmit sem
    levegőt csak tőled kérek
    nem kapkodom hanem iszom
    részeg leszek tőle tudom
    levetett ruhám röpülve
    dimenziókon át élve
    fekszem lelked rejtekébe

    2020-04-26

  • JÖJJ MÁR

    merre jársz hol késlekedsz

    unalmas így 

    az élet

    ismerős már 

    minden forduló

    hová tűntél

    hol keresselek

    szürke forgatag

    egymásnak ütődő

    testek zaj nélkül

    tovább keringenek

    sűrű a levegő

    nem is lélegeznek

    átlátnak gyötört

    szivük felett

    némán mozdul szájuk

    széthullott hangok

    az üressé vált

    térben eltűnnek

    nincs gondolat

    színtelen a lét

    megremeg

    óh jöjj már

    szabadíts meg

    vigyél magaddal

    soha ne engedj

    repüljünk magasabbra

    tisztán lássunk

    öleljük egymást

    testünkkel űzzük

    a vérünket vágyó

    sarkunkban lihegő

    arctalan rémeket

    2024-08-04

  • Magammal

    nem az éj hozza

    percek mélyén 

    toporog

    várja a kihunyt 

    nappal válaszát

    megváltó nyugalom

    magammal felesel

    csak érintés

    csak ölelés

    csak testmeleg

    csak bizonyosság

     ne legyen oly hideg 

     a nappali fény sem

     az éjjel bársonya 

     símuljon ránk

     magamnak kérem

     néked adom 

     a sürgető válaszok

     vígasztaló

     örömmé olvadó

     aranyát

     

    2024-09-17

  • Minden

    ami nekem maradt

    megosztom 

    veled 

    kettőnkké lesz

    mi egyben volt

    eggyé lesz

    újból 

    nem kér ráadást

    megelégszik

    örömet szór

    napot holdat

    csillagokat

    eggyé gyúr

    ami szürke lenne

    nevetésünkbe fúl

    új világot teremtünk

    formáljuk összes

    arcképünk

    drágán megfizettük 

    egymást megtaláló

    szerelmes létünk

    játszunk

    az idő végtelen

    karjában

    lábunkat lógázzuk

    a világ utolsó

    sarkában

    lenézünk

    nem félünk

    egymást ölelve

    csillagutakon

    repülve levegő

    nélkül nevetve

    lélegzünk

    fénytestünkben 

    örökre

    ébredünk

     

    2024-08-29