elképzeltem múltban a jövőt
itt szántom a napokat gyűröm az éjeket
bámulom az üvegét szorongató hajléktalant
nem tudom kikerülni a fehér botost sem
mindig a huzatban áll
értelmetlen
de adok némi kenyérre valót
sürögnek rohannak
a metró rángat
a sinek is tiltakoznak
nem ez merült fel agyam
valamelyik zugában a múltban
én balga idilli képeket sorakoztattam
ne higgy nekik
nem úgy lesz
észre sem veszed az idő
bedarálja minden szép
emlékedet
nincs kedved újat gyártani
elég ha hazaérsz
nem kell csatát vívni
senkivel
keringtél egész nap a térben
elgondolt helyedet nem találva
csukod az ajtót
kinn hagyod a holnap
feléd törő erőszakot
gondolatban ott jársz
hol egykor béke vagy annak látszó nyugalom
honolt
túléled gondolod még
párnád csücskét igazítod
álmot sem vársz
ha mégis lopva illan
szobád csendjébe
merülsz mintha tenger
mélye húzna
reggel látod a tér még
mindig körül vesz
az álmod kitessékelt
most ismét kívül vagy