ahogy eszembe jut
már hárítom is
minek nekem egy kis szék
megfakulva szálkásodva
talán a lábai sem tartják
de a gondolat ott fészkel
nagyapám arca dereng
az erek a kezén
ahogy a széket készítette
csak nekem
a többiek majd utánam jöttek
minek most nekem
az emlékek halmazából
előbukkant
nem enged
itt akarom látni
szobámban ahogy sorolja
minden egyes darabja
a múlt tolakodó emlékeit
nem tudtam én semmit
csak azt hogy jó ülni
benne figyelni
ahogy hullik a fehér szeder
lengeti a szél a hintám
de én csak ülök szemlélem
a nyugalmas délután
rezdüléseit
és most jut eszembe
a kis szék
karfával széles ülőkével
maga a kényelem
hogy a patakban rohangálás után szemlélődhessek
vágyom hogy most is
itt legyen velem
a padlás mélye rejti
ahogy elmossa az eső
a felesleges köveket
az útról úgy rohan végig
a gondolat
elhozom
minden rosszul sikerült nap után ülök benne
meditálok
mondják
de én csak idézek
árnyak vesznek körül
halkan szólítanak
nincs más dolgom
mosolygok bólintok
minden a helyén van