Versek útközben

Szerző: Kertész Edit Mária

  • AMIKOR NEM ÉN VAGYOK

    gondolatban sorra veszem
    mi történt volna nélküled
    az esetek száma végtelen
    ahogy szerelmed sem fogy el
    nem holmi oda vetett kacat
    a régi ottmaradt komódból
    szilárdan áll ahogy jegenye
    sem hajlik a viharban
    nem kérdi miért játszik
    sorsunk vad táncot
    nyugodt kitartással
    öleli magához minden
    fájdalmam
    van ereje mosolyt
    könnyekig ható nevetést
    varázsolni
    szeretni engem mikor
    nem is én vagyok
    a sors játéka kötötte
    időnk szőttesét
    szivárvány színűre
    kibontjuk újra szőjük
    csomózzuk
    örökre

  • A KISSZÉK

    ahogy eszembe jut
    már hárítom is
    minek nekem egy kis szék
    megfakulva szálkásodva
    talán a lábai sem tartják
    de a gondolat ott fészkel
    nagyapám arca dereng
    az erek a kezén
    ahogy a széket készítette
    csak nekem
    a többiek majd utánam jöttek
    minek most nekem
    az emlékek halmazából
    előbukkant
    nem enged
    itt akarom látni
    szobámban ahogy sorolja
    minden egyes darabja
    a múlt tolakodó emlékeit
    nem tudtam én semmit
    csak azt hogy jó ülni
    benne figyelni
    ahogy hullik a fehér szeder
    lengeti a szél a hintám
    de én csak ülök szemlélem
    a nyugalmas délután
    rezdüléseit
    és most jut eszembe
    a kis szék
    karfával széles ülőkével
    maga a kényelem
    hogy a patakban rohangálás után szemlélődhessek
    vágyom hogy most is
    itt legyen velem
    a padlás mélye rejti
    ahogy elmossa az eső
    a felesleges köveket
    az útról úgy rohan végig
    a gondolat
    elhozom
    minden rosszul sikerült nap után ülök benne
    meditálok
    mondják
    de én csak idézek
    árnyak vesznek körül
    halkan szólítanak
    nincs más dolgom
    mosolygok bólintok
    minden a helyén van

     

  • TUDÁS

    tudom
    nem rugaszkodom el
    a földön maradok
    nincs kedvem tülekedni
    hömpölyögni
    arcomat ismeretlen
    arcokba erőltetni
    lényeggé válni
    nem dúl szivemben
    mindenáron költőnek
    lenni
    kiforgat magamból
    még mindig
    a láthatóvá vált
    poéták sorban állása
    ismeretlen kegyekért
    nem kell
    aki voltam lettem:maradok

  • CSEND SZAVA

    Rózsáink színei hervadva
    Hullanak tüskés bokrokba
    Keringve táncoló lelkek
    Vágyódva várnak égi hangra
    A messzeségbe hull csend szava
    Angyalok ölelő szárnya
    Elhagyott testük árnyékát
    Drágakő palástjába zárja

  • ELFELEDETT ÁLOM

    Holló szárnyakon repülő
    esték
    Szobám falára álmok tavát
    festik
    Sodor hullámzik leránt a
    mélybe
    Jó itt a körbe ölelő
    csendbe
    Most semmi nem fáj nyugodtan
    lebegek
    Álmok útja hív nyílik már
    mehetek
    Elfeledem kínzó létezésüket
    Vérző éjjel ölelésébe űzöm
    őket
    Fényekkel töltött testem száll
    felfele
    Kerengő álmok hullanak a
    mélybe

     

  • Jön már

    A föld még hideget lehel
    Vasmarkába szorítja
    az élet újulni akaró
    apró rezdüléseit
    Szememben a régen látott
    imáimba foglalt táj lenyomatai
    Életre kelnek
    Minden sarjadó fűszál sóhaja
    csodálatos ének
    Lassan ébredő bokrok
    rózsaszínnel üzennek
    Lila tengerben úszik
    a patakpart int
    Jó helyre érkezem
    Morzsolom ujjaim között
    a fekete földet
    Itt őseim csendesen várják
    az öröklétet
    Látom ahogy a hegyek
    Még lelkükkel beszélnek
    Legyen e feltámadás
    Hulljon e virágeső
    Csituljon a harc bensőmben
    Éljek  mint az eljövendő
    Tavasz szereti minden
    Éledő gyermekét
    Emlékezzek itt van
    Nem felejtett még el
    Az élet

  • Dal a hegyekről

    agyonvert
    a napok súlya
    botladozom a romok között
    várom hogy szóljatok hívjatok
    hegyeim hangja száll felém
    megváltó lelkek
    szívembe helyeznek
    hangotok tisztán csendül
    átjárja életemet
    nem vártok választ
    öleltek örökkön
    ezer angyal emel
    hegyeim udvarába
    a város poklában zarándokok
    húzódnak sötét sarkokba
    a földön hullámzik
    a tömeg
    hegyeim hangját csak én
    hallom
    csak az enyém

  • Levetett ruha

    Eldobni minden félelmet
    szemedbe nézni akkor is,
    ha a pillangók repülnek
    hagyni hogy ölelj életre
    testem nem felejt semmit sem
    levegőt csak tőled kérek
    nem kapkodom hanem iszom
    részeg leszek tőle tudom
    levetett ruhám röpülve
    dimenziókon át élve
    fekszem lelked rejtekébe

    2020-04-26

  • Piros ruhája

    piros ruhája

    fodrot vet a szélben

    hideg sem rémiszti

    kitárt karjaiba zuhan 

    az éjjel

    öleli forró ölével

    simogatja gyémánt

    szemével

    fagyvirág csillog

    zuhatag hajában

    beteríti álmok

    üzenetével

    lelkében csillagok

    dalolnak

    az idő vasmarkából

    kibújik

    száll égi utakon

    sápadtan merengő

    hold

    fénylőn szikrázó

    nap kiséri

    a mélybe vesző hangokat

    repül végtelen

    messzeségben

    piros ruhája fodrot vet

    a hajnali derengő

    fényben

     

    2025-01-31

  • Igézet

    Csillámló patakként emlékek hulláma 

    ölelve hív

    Hófehér angyalok libbennek mosolyuk 

    szívedig ér

    Csodaváró arccal keresed kincsed 

    mely csakis tiéd

    Csendül a harang táncoló kristályhang 

    imákat remél

    Fényesen száll reménynek perce

    halandó embereké 

    Lelked minden ajtaját nyitod 

    égi igézet felé

     

    2018-12-18