Szerző: Kertész Edit Mária

Holló szárnyaikon repülő
esték
Szobám falára álmok tavát
festik
Sodor hullámzik leránt a
mélybe
Oly jó itt a körbe ölelő
csendbe
Most semmi nem fáj nyugodtan
lebegek
Álmok útja hív nyílik már
mehetek
Elfeledem kínzó létezésüket
Vérző éjjel ölelésébe űzöm
őket
Fényekkel töltött testem száll
felfele
Kerengő álmok hullanak a
mélybe

A föld még hideget lehel
Vasmarkába szorítja
az élet újulni akaró
apró rezdüléseit
Szememben a régen látott
imáimba foglalt táj lenyomatai
Életre kelnek
Minden sarjadó fűszál sóhaja
csodálatos ének
Lassan ébredő bokrok
rózsaszínnel üzennek
Lila tengerben úszik
a patakpart int
Jó helyre érkezem
Morzsolom ujjaim között
a fekete földet
Itt őseim csendesen várják
az öröklétet
Látom ahogy a hegyek
Még lelkükkel beszélnek
Legyen e feltámadás
Hulljon e virágeső
Csituljon a harc bensőmben
Éljek  mint az eljövendő
Tavasz szereti minden
Éledő gyermekét
Emlékezzek itt van
Nem felejtett még el
Az élet

agyonvert
a napok súlya
botladozom a romok között
várom hogy szóljatok hívjatok
hegyeim hangja száll felém
megváltó lelkek
szívembe helyeznek
hangotok tisztán csendül
átjárja életemet
nem vártok választ
öleltek örökkön
ezer angyal emel
hegyeim udvarába
a város poklában zarándokok
húzódnak sötét sarkokba
a földön hullámzik
a tömeg
hegyeim hangját csak én
hallom
csak az enyém

piros ruhája

fodrot vet a szélben

hideg sem rémiszti

kitárt karjaiba zuhan 

az éjjel

öleli forró ölével

simogatja gyémánt

szemével

fagyvirág csillog

zuhatag hajában

beteríti álmok

üzenetével

lelkében csillagok

dalolnak

az idő vasmarkából

kibújik

száll égi utakon

sápadtan merengő

hold

fénylőn szikrázó

nap kiséri

a mélybe vesző hangokat

repül végtelen

messzeségben

piros ruhája fodrot vet

a hajnali derengő

fényben

2025-01-31